HTML

Concave

Ez a blog elsősorban a longboardozással és ahhoz kötődő témákkal foglalkozik, 4 szerzője nap mint nap deszkával járja a világot, és itt fogalmazza meg a tapasztalatait.

Friss topikok

Címkék

MBS Atom Drop-deck

2013.03.30. 00:01 :: andreew

Sziasztok!

A Concave blog szerkesztőségével úgy döntöttünk, hogy mindannyian írunk egy-egy bemutatkozó posztot. Mivel én voltam négyünk közül az első, aki elkezdte a longboardozást, ráadásul a többiek most nagyon elfoglaltak, rám hárult a feladat, hogy elkezdjem a sort.

Már több év is eltelt azóta, hogy először láttam longboardos videót. Akkor még őrültnek néztem azt a három srácot, akik mezítláb száguldottak versenyt egymással az autópálya leállósávjában egy szál hosszúra nyúlt gördeszkán. A róluk kialakított véleményem mondjuk azóta se változott sokat, ám úgy másfél évvel ezelőtt az egyik barátom hatására - aki szintén a szerkesztőség tagja - elkezdett komolyabban érdekelni ez a sport. Nem sokkal később az elhatározás is megszületett, hogy venni fogok egy longboardot, úgyhogy elkezdtem nézelődni valami olcsó deszka után.

Ez végül annyira jól sikerült, hogy megvettük a hazai piacon található legolcsóbb deszkát, az MBS Atom egyik típusát. Részemről egy drop-deckre esett a választás (a barátom majd ír az övéről a saját bemutatkozásában).

Atom-Longboard-Drop-10.jpg

Így fest. Persze a kép csak illusztráció, nem én fotóztam (az enyém sokkal rongyosabb).

2012 nyarán vettem, azóta rendszeresen használom a deszkát. Azt tudni kell róla, hogy ez a longboard alapvetően nem utcai trükközésre vagy hosszútávú gurulásra lett kitalálva. A drop-deck formát (ami a lapban található mélyedésre utal) leginkább downhill és freeride stílusoknál használják. Később bővebben is írunk majd az egyes longboardozási stílusokról, most tömören csak annyit, hogy a downhill és a freeride a hegyeket, lejtőket veszi célba, általában a nagy sebesség elérése a cél.

Én alföldi létemre azért buzgón használom ezt a deszkát, de ajánlom minden kedves vásárlás előtt álló érdeklődőnek, hogy az ízlését igazítsa a körülményekhez, ne fordítva, mert később csalódni fog. A downhillezés (a későbbiekben csak dh) amúgy is csak tapasztaltabb longboardosok számára ajánlott, mert meglehetősen veszélyes.

Ezzel a lappal összességében csak jó tapasztalataim vannak, a noname függők bírják a strapát, a kerekek szintén jó állapotban vannak, viszont a bushingokon ("pogik") azért látszódnak a használat nyomai. Maga a lap jó minőségű és meglepően masszív darab. A szintén alsóbb kategóriás Mindlessekkel ellentétben (amik híresek a gyors amortizálódásukról), ez a deck nem fog egyhamar eltörni. Kényelmes és stabil lap, amit márkás függőkkel és kerekekkel korrekt slide deszkává lehet alakítani. Ha szeretnél egy olcsó, de hosszú életű lapot, akkor szerintem érdemes lehet befektetni egy ilyen deszkába.

Nemrég vettem egy Never Summer Heist lapot is, amint jó lesz az idő és lesz alkalmam kipróbálni, egy kicsit lényegre törőbb kritikát írok róla.

Szólj hozzá!

Címkék: bemutatkozás atom downhill longboard drop-deck

A bejegyzés trackback címe:

https://concave.blog.hu/api/trackback/id/tr735179316

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása